Ennyi egyéni hibával nem lehet pontot szerezni.

A negyedik Nagykanizsához látogatott csapatunk a bajnokság 30. fordulójában. A találkozó elején Erdélyi Ádámnak kellet két védést bemutatnia. Kapusunk előbb Vlasics Dániel pördítését tolta oldalra bravúrral, ezután Ekker Milán közeli lövését hárította.

A 11. percben Kercsó Bence passzával Patócs Richárd került a tizenhatoson belülre, majd tálalt Király Bence elé, aki tizenegy méterről a kapusba lőtte a labdát.

A 40. percben Szegleti Gergely baloldalról elvégzett szabadrúgása érintés nélkül szállt át a bizonytalanul kijövő Erdélyi fölött (1–0). Hatvan másodperccel később Vlasics lépett ki üresen, a hazai játékost kapusunk szabálytalanul állította meg a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt a sértett értékesítette (2–0).

A térfélcsere után Pál Dávid a becsúszó védő és a kimozgó kapus felett jobbal szépen a hálóba emelt (3–0). Pillanatokkal később Kercsó remekül hozta helyzetbe a csereként beállt Zsigmond Bencét, aki a tizenhatos vonaláról jobbal kilőtte a bal alsót (3–1). Negyedórával a vége előtt egy jobb oldali beadásnál Ekkert hagyták üresen a védők, a hazai játékos pedig közelről a kapuba gurított (4–1).

A találkozó végén Béli Milán szabadrúgásból húsz méterről ballal a sorfal mellett a jobb alsóba tekert (5–1).


NB III Nyugati csoport, 30. forduló

FC Nagykanizsa – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 5–1 (2–0)

Nagykanizsa: Borsi – Horváth B., Pál D., Papp Sz., Major M. – Vlasics (Vass Gy., 65.), Szegleti, Bagó (Baráth M., 85.), Szabó P. (Béli, 72.), Ekker – Török M.

Gárdony: Erdélyi – Balogh P. (Nagy B., 62.), Ujvári, Szabó B., Sárossy – Rodenbücher – Koronczi, Balogh B. (Miskei, 72.), Kercsó, Patócs (Zsigmond B., 62.) – Király B.

G.: Szegleti (40.), Vlasics (42. – tizenegyesből), Pál D. (61.), Ekker (75.), Béli (89.), ill. Zsigmond (64.)

Sárga lap: Balogh P. (9.), Király B. (21.)

Vezette: Szommer (Tinnyei, Kapéter)

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.