Együttesünk kétszer egyenlített a második Mosonmagyaróvár otthonában.

Csapatunk az éllovas után a tabella második helyezettjével, a Mosonmagyaróvárral játszott idegenben. A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban: a 2. percben Szalka Dominikot hagyták üresen a védők, aki tizenöt méterről a jobb alsóba gurított (1–0).

A 23. percben Balogh Balázs Bálint tartotta meg remekül a labdát a tizenhatos előterében, majd játszotta meg Koronczi Bencét, akinek a beadását a gárdánkban először kezdő Patócs Richárd jó ütemben érkezve az ötösről a kapuba fejelte (1–1).

A térfélcsere után egy indításnál Ujvári Ádám nem volt elég határozott, Szalka Dominik pedig lecsapott a labdára, s a kapus fölött a hálóba emelt (2–1).

A 65. percben a mosonmagyaróvári védő nagyon röviden tette haza a játékszert, amelyet Patócs kaparintott meg, majd jobbal kilőtte a bal alsót (2–2).

Klubunk a második otthonában elért döntetlent követően 34 ponttal 13. a bajnokságban.


NB III Nyugati csoport, 26. forduló

Mosonmagyaróvár – Gárdony Agárdi Gyógyfürdő 2–2 (1–1)

Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bohner, Debreceni, Czingráber – Bakos Sz., Takács M. (D’Urso, 61.) – Horváth K., Illés D., Balogh F. (Jasarevic, 61.) – Szabó Zs. (Oláh L., 61.), Szalka

Gárdony: Erdélyi Á. – Koronczi, Ujvári, Szabó B., Sárossy – Rodenbücher, Cziklin – Balogh B. (Zsigmond B., 63.), Kercsó (Miskei, 88.), Patócs (Király B.) – Rigó (Nagy B., 63.)

G.: Szalka (2., 59.), ill. Patócs (25., 65.)

Sárga lap: Jasarevic (68.), D’Urso (71.), ill. Koronczi (35.), Ujvári (89.)

Vezette: Erdélyi B. (Urgyán, Kovács T.)

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.