Hiába vezettünk, nem sikerült győznie együttesünknek.
A 16. fordulóban a Balatonfüredet fogadta csapatunk a Parkerdőben. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, akadtak lehetőségek itt is ott is. A találkozó elején Gere Zoltán beadása veszélyesen pattant meg a vendég védőn, ám a hálóőr még leért a rövidre. Ezután kapusunknak, Steer Bencének kellett kétszer bravúrral védenie.
A 25. percben jobb oldali beadás után Gere került helyzetbe, viszont az ötös sarkán üresen álló támadónk telibe lőtte a kapust.
Térfélcserét követően egyedül léphetett ki a vendég támadó, majd a kimozgó Steer mellett eltolva a labdát, már csak Tajti Mátyással volt szemben. Középpályásunk szép szerelést bemutatva góltól mentette meg csapatunkat. Aztán a kontratámadásnál Gere indult meg nagyszerűen a jobb oldalon, majd védőjét megverve jó ütemben passzolt középre, az érkező Wágner Richárd pedig kapásból kilőtte a jobb alsót (1–0).
A 77. percben Steer tolta a léc alól szögletre a labdát. Hatvan másodperccel később azonban már tehetetlen volt, miután egy rövid felszabadítás következtében Szabó Bence elé került a labda, aki a tizenhatos vonaláról jobbal a jobb felsőbe lőtt (1–1).
A mérkőzés hajrájára emberhátrányba kerültünk, miután Király Bencének egy percen belül kétszer mutatta fel a sárga lapot a játékvezető.
Csapatunk 9 ponttal a 19. helyen áll a bajnokságban.
NB III Nyugati csoport, 17. forduló
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – Balatonfüredi FC 1–1 (0–0)
Gárdony: Steer – Falusy, Bika, Koronczi, Emperger (Király B., 71.) – Szabó B., Földesi (Balogh B., 85.) – Wágner, Tajti (Kökény, 71.), Gere – Tóth T.
Balatonfüred: Erdélyi – Tettézi, Pécseli, Farkas D., Takács B. – Csikós (Schillinger, 79.), Markó – Szalai P., Róth (Miskei, 87.), Bartha – Szabó B.
G.: Wágner (48.), ill. Szabó B. (78.)
Sárga lap: Szabó B. (21.), Emperger (67.), Helm (71. – vezetőedző), Koronczi (73.), Wágner (74.), Király B. (80., 81.), Kökény (90.), ill. Bartha (51.), Farkas D. (54.), Csikós (59.), Tetézi (87.)
Vezeti: Héra (Domján, Vad A.)