Második felkészülési mérkőzésünkön értékes győzelmet arattunk a Taksony ellen.

Együttesünk a második felkészülési mérkőzésén az NB III Közép csoportban 9. helyen álló Taksonyt fogadta. A találkozón több próbajátékosunk is szerepet kapott.

Az első félidő közepén védőink szabálytalanul állították meg a vendég támadót a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Erdélyi Ádám kivédte, de a kipattanót közelről az üres kapuba kotorta a taksonyi játékos (0–1).

A játékrész hajrájában Király Bence baloldali beadásából Tóth Tibor pörgette kapufára a labdát, majd az ismétlésnél Balogh Patrik lövését bravúrral védte a kapus. Nem sokkal később az ellenfél tizenhatosának előterében Bódis Norbert lopta le a labdát a védő lábáról, majd tizenhét méterről tekert a bal alsóba (1–1).

A térfélcserét követően a csereként beállt Cziklin Roland rántotta le gólhelyzetben a taksonyi csatárt, ezért a játékvezető kiállította. Az eset után mégis az emberhátrányban futballozó csapatunk került előnybe: egy visszakészítéséből Rodenbücher István lőtt kapura, a védő lábán megpattanó kísérlet a jobb alsóban kötött ki (2–1).


Felkészülési mérkőzés

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – Taksony SE 2–1 (1–1)

Erdélyi – Balogh P., Fehér I., Koronczi, Sárossy – Bódis, Rodenbücher – Kercsó, Balogh Á., Király B. – Tóth T.

Csereként pályára lépett: Nyári B., Balogh B., Cziklin, Zsigmond B., Ujvári, Patócs, Szabó B., Polonyi

G.: Bódis (43.), Rodenbücher (60.)

Kiállítva: Cziklin


Fotó: Gárday Balázs

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.