Vasárnap 16 óra 30 perckor Nagyatádon vendégeskedik klubunk.

Következő ellenfelünk, a Nagyatádi FC a koronavírus-járvány miatt megrövidített 2019–2020-as szezonban csupán a 2. helyen végzett a Somogy megyei első osztályban, de mivel az éllovas Kadarkút KSK nem vállalta az NB III-as küzdelmeket, ők indulhattak a harmadosztályban.

A somogyiak nem kezdték jól az új bajnoki esztendőt: 10 fordulót követően mindösszesen 1 sikerrel, s 4 ponttal a 19. helyen állnak az NB III Nyugati csoportban. Utoljára a hatodik körben győztek, akkor a THSE-Szabadkikötőt verték 4–1-re hazai pályán, azóta azonban zsinórban négyszer szenvedtek vereséget, ráadásul csak egy gólt lőttek. Előző három bajnokijukon tizenháromszor végezhettek el középkezdést a nagyatádiak az ellenfelek pontos befejezései után, legutóbb a Tatabánya győzött 3–0-ra Nagyatádon.

Együttesünket továbbra sem kerülik el a sérülések, illetve az eltiltások. A szerdán két sárga lappal kiállított Zsigmond Bence például biztosan nem állhat szakmai stábunk rendelkezésére vasárnap.

Csapatunk a hétközi fordulóban szoros mérkőzésen – Zsigmond kiállítása után emberhátrányban futballozva – egygólos vereséget szenvedett az NB I-es visszajátszókkal felálló MOL Fehérvár FC II vendéglátójaként (0–1). Érzékletes például szolgálhat a rivális erejére, hogy a szerdai találkozón a győztes találatot a 15-szörös magyar válogatott Kovács István készítette elő.

A mieink a 17. hetedik helyről várják a Nagyatád elleni ütközetet. A két gárda között kétpontos különbség van.

„Bosszantó, hogy legalább az egy pontot nem tudtuk otthon tartani a székesfehérváriak ellen. Sajnos azt látni kell, hogy nekünk még szoknunk kell ezt az osztályt. Szerintem, ha játékban nem is, akarásban mindenképp felül kell múlnunk az ellenfeleinket.  Vasárnap nagyon fontos meccs lesz Nagyatádon. Mindenkinek a maximumot kell hoznia ahhoz, hogy siker koronázza a szereplésünket. Idegenben mindig sokkal nehezebb játszani, de nekünk most muszáj lesz győzni” – fogalmazott a Somogy megyei túra előtt játékosunk, a korábbi magyar válogatott Rodenbücher István.


NB III Nyugati csoport, 10. forduló

Nagyatádi FC – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő

Időpont: 2020. 09. 13. (vasárnap) 16 óra 30 perc

Helyszín: Nagyatád, Mudin Imre Sportcentrum

Vezeti: Sipos K. (Keszthelyi, Tinnyei)

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.