Együttesünk izgalmas mérkőzésen 3–3-as döntetlent ért el a Szabadkikötő ellen.

A 17. percben jobb oldali szögletből Földi Dániel fejelhetett üresen és bólintott a bal felsőbe (0–1).

A 34. percben egy ütközés miatt kapusunk, Schener Bálint kezei közül kiesett a labda, s az a kapuba gurult (0–2). Nem sokkal később nem ütközték le középpályásaink Német Attilát, akinek a bal oldali lapos beadására tisztán érkezett Farkas Zoltán, aki zavartalanul passzolt a hálóba (0–3).

A félidő vége előtt bal oldali beadás után Tóth Tibor közelről lőtt a kapuba (1–3).

A második félidőben közel jártunk az egyenlítéshez és beszorítottuk az ellenfelet saját térfelére. A 68. percben jó visszakészítés után Király Bence öt méterről lőtt kapura, de a labda a felső lécről a gólvonalra pattant.

A 74. percben Tóth lövése kijött a hálóőrről, a kipattanót pedig a csereként beállt Cziklin Roland bekotorta (2–3). Pillanatok múlva jobb oldali szögletből Rodenbücher István csúsztatott a kapuba (3–3).

Csapatunk nagyon közel állt a győzelem megszerzéséhez, de három ziccert is elpuskázott a találkozó végén. Együttesünknek 21 pontja van a bajnokságban.


NB III Nyugati csoport, 19. forduló

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – THSE Szabadkikötő 3–3 (1–3)

Gárdony: Schener (Nyári B. 46.) – Koronczi, Szabó B., Ujvári, Király B. – Rodenbücher, Balogh B. – Balogh P. (Cziklin, 65.), Kercsó, Zsigmond B. – Tóth T.

Szabadkikötő: Czerula – Végh, Vidnyányszky, Révész, Gál T. – Németh A. (Gelencsér, 81.), Farkas Z., Pető, Marosi (Barabási, 81.) – Gere, Földi (Fodor, 78.)

G.: Tóth T. (42.), (Cziklin, 75.), Rodenbücher (76.) , ill. Földi (24., 39), Németh A. (35.)

Sárga lap: Koronczi (25.), Balogh B. (47.), Ujvari (90.), ill. Végh (60.), Németh A. (65.), Vidnyányszky (93.)

Vezette: Furhmann (Bőhm, Holpár)

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.