Csapatunk 3–0-ás vereséget szenvedett a Balatonfüredi FC ellen.

A 2. percben Balogh Ádám tekerte be a labdát bal oldalról, melyet Kercsó Bence először a felső lécre lőtt, majd a kipattanóra Zsigmond Bence csapott le, azonban lövését a kapus bravúrral hárította.

A 8. percben a hazaiak 20 méterről végezhettek el szabadrúgást, a jobb alsó sarokba tartó labdát Schener Bálint bravúrral védte.

A 13. percben Zsigmond 18 méterről lőtt kapura, lövése centikkel zúgott el a bal kapufa mellett.

A 25. percben egy védelmi hibát követően Bene Zsombor vitte le a labdát az alapvonalig, majd a passzát követően Laurinyecz Ákos egy méterről guríthatott a kapuba (1–0).

A 36. percben egy kontratámadást követően Kercsó lövése centikkel ment el a jobb kapufa mellett.

Az 51. percben a tizenhatosunkon belül adtuk el a labdát, melyet csak szabálytalanság árán tudtunk visszaszerezni, így a játékvezető a büntetőpontra mutatott. A megítélt tizenegyest Nagy Zoárd értékesítette (2–0).

A 72. percben Schener egy hosszú indításra jött ki kapujából, azonban a labda kikerült a kezei közül, mely egy kavarodás után Schillinger Dániel elé került, aki magabiztosan lőtte az üres kapuba a labdát. (3–0).

A játékidő végéig mindkét fél egyenlő arányban tudott helyzeteket kidolgozni, újabb gól azonban nem esett.


NB III Nyugati csoport, 16. forduló

Balatonfüredi FC – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 3–0 (1–0)

Gárdony: Schener – Mód, Koronczi, Ujvári, Király B (Cziklin, 57.). – Rodenbücher (Szabó B., 62.), Kónya (Balogh B., 62.) – Zsigmond B. (Kovács Á., 62.), Balogh Á. (Balogh P., 76.), Kercsó – Tóth T.

Balatonfüredi FC: Keserű – Szalai P. (Tetézi, 70.), Géringer, Burucz, Imre I. – Csikós S. (Tamás Sz., 70.), Markó R. – Bene Zs., Laurinyecz Á. (Pápai, 68.), Schillinger D. – Nagy Z. (Radács B., 78.)

G.: Laurinyecz (25.), Nagy Z. (52. – tizenegyesből), Schillinger D. (72.)

Sárga lap: Csikós S. (29.), Nagy Z. (43.), Markó R. (69.), Schillinger D. (88.), ill. Kónya (39.), Kercsó (73.), Mód (76.)

Vezette: Gál P. (Imrő, Rózsás)

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.