Vasárnap kora délután hatpontos meccset játszik csapatunk a tizenhetedik Ménfőcsanakkal.

A következő ellenfelünk a bajnokságban a Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak lesz. A mosoni csapat nincsen jó formában: előző 4 bajnokiján nem tudott győzni, ráadásul két hete 5–0-ra kapott ki Nagykanizsán, majd otthon a Bicskétől szenvedett 3–0-s vereséget. A győri gárda utolsó idegenbeli győzelmét augusztus végén aratta, amikor a fővárosban izgalmas mérkőzésen, 4–3-ra nyert a BKV Előre vendégeként.

A Ménfőcsanak 14 forduló után 3 győzelemmel, 12 ponttal a 17. helyen áll az NB III Nyugati csoportban. A gyengébb szereplés ellenére vannak figyelemre méltó eredményei az együttesnek, amely óvatosságra intheti az ellenfeleket igaz elsősorban hazai környezetben: 1–1-es döntetlent értek az Érdi VSE és a MOL Fehérvár FC II ellen, valamint 5–0-ra kiütötték a Balatonfüredet.

A győri alakulat – hasonlóan a mieinkhez – még áll a MOL Magyar Kupában. A 6. körben 9–1-re verte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei első osztályú Mezőtúrt, a következő fordulóban, jövő szerdán majd az NB II-es Szombathelyi Haladást fogadja.

A Győr-Moson-Sopron megyei klub vezetősége csütörtökön menesztette Rozmán László szakmai igazgatót, akinek a feladatait Ulbert Tibor veszi át a vasárnapi bajnokin. Az új edző munkáját Kári Horváth Péter asszisztens edzőként, Korsós Attila technikai vezetőként, Kormos Tamás kapusedzőként, Kovács István pedig masszőrként fogja segíteni a hétvégén.

A Ménfőcsanak legismertebb játékosa a már 43 éves Vayer Gábor. A rutinos támadó 14 bajnokin 3 gólnál tart. Vayer az NB I-ben Győrben, Fehérváron és Pakson futballozott, míg légiósként megfordult Portugáliában, Cipruson és Izraelben is. Legnagyobb sikereit a Pakssal érte el, 2011-ben az NB I-ben ezüstérmes volt a tolnaiakkal és megnyerték a Magyar Ligakupát. Az élvonalban karrierje során 236 meccsen 54 gólt szerzett. Rajta kívül még a Ménfőcsanakot erősíti a Ferencvárosi TC korábbi magyar bajnok játékosa, Vincze Ottó fia, Vincze Ádám. A 19 éves játékos 12-szer lépett pályára ebben a bajnokságban.

Klubunk immár három mérkőzés óta veretlen: előbb Veszprémben játszott 1–1-et, majd a Fejér megyei rivális Bicskét verte 2–0-ra hazai pályán. A múlt héten pedig a szintén megyei rivális Puskás Akadémia FC II vendégeként ért el 2–2-es döntetlent. Bár a felcsútiak kétszer is vezettek, de előbb Kercsó Bence egyenlített, majd a találkozó 92. percében Balogh Ádám mentett pontot. Csapatunk 14 mérkőzést követően 14 ponttal a 15. a tabellán.

„Három mérkőzés óta veretlenek vagyunk és folytatni szeretnénk ezt a tendenciát. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy szurkolóinkat kiszolgálva, vasárnap is itthon tartsuk a három pontot a Ménfőcsanak ellen. Összeállt a gárda és ez látszik a pályán is. Hiszünk egymásban, együtt bármire képesek vagyunk. Remek szakmai munka folyik, hétről hétre erősebbek és összeszokottabbak vagyunk. Tudjuk, hogy az őszi szezon utolsó harmadában vagyunk, ahol papíron könnyebb mérkőzések következnek, de ezeket a legnehezebb megnyerni. Minden mérkőzés fontos számunkra, de mindig csak az előttünk álló feladatra koncentrálunk. Bízom a csapatban! Hajrá, Gárdony!”– fogalmazott házi góllövőlistánkat 8 találattal vezető, Balogh Ádám.


NB III Nyugati csoport, 15. forduló

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak

Időpont: 2020. 25. (vasárnap) 13 óra 30 perc

Helyszín: Agárd, Parkerdő

Vezeti: Gáspár A. (Székely G., Berki A.)

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.