Lipótra látogat a bajnokság 2. fordulójában csapatunk.

Vasárnapi ellenfelünk remekül kezdte a szezont: a mesterhármasig jutó Szabó Lukas vezérletével hazai pályán 6–2-re verte a THSE-Szabadkikötőt. A Lipót a 2018–2019-es évad végén a Győr-Moson-Sopron megyei első osztály bajnokaként jutott fel az NB III-ba, s a mögöttünk hagyott – a koronavírus-járvány miatt korábban zárult – idényben harmadik helyen végzett a tabellán. A mosoni csapat legeredményesebb játékosa a félbeszakított bajnokság gólkirálya, a 14 találatos Zimonyi Dávid volt. A 22 esztendős támadót a nyáron az NB I-es Zalaegerszeg szerződtette, az ő pótlására érkezett a lipóti kerethez a Győri ETO korábbi játékosa, Szabó Lukas, aki az NB II-es Kazincbarcikáról igazolt a nyugat-magyarországi együtteshez. A mosoni gárda volt Puskás-akadémistával: Kiszely Dominikkal – ő csereként beállva gólt szerzett az első körben–, valamint az NB III-as megyei riválistól érkezett Füredi Ádámmal erősített még a nyáron. Az együttes legismertebb játékosa az egyiptomi U20-as világbajnokságon a magyar korosztályos válogatottal bronzérmet szerző Zámbó Bence.

A mieink az előző szezon bajnokánál kezdték el az NB III-as szereplést, s gól nélküli döntetlent értek el Érden. Csapatunk a héten leigazolta Kercsó Bencét, aki a Dunaújváros, a Budafoki MTE és a Kazincbarcika játékosaként NB II-es rutinnal rendelkezik. Az érdi mérkőzésen sérülést szenvedő játékosunk, Szabó Balázs előreláthatólag három hét múlva léphet újra pályára.

„Nehéz mérkőzésre számítok. A Lipót nagyon jó csapat, ezt mutatja a legutóbbi helyezésük és a Magyar Kupában elért eredményük. Mi még nem vagyunk azon a szinten, ahol lenni szeretnénk, mindenki tisztességesen dolgozik, s hétről hétre egyre jobbak leszünk. Újoncként minden pontért keményen kell küzdenünk, nem lesz ez másként Lipóton sem” – fogalmazott középpályásunk, Balogh Ádám.

NB III Nyugati csoport, 2. forduló

Lipót Pékség SE – Gárdonyi-Agárdi Gyógyfürdő

Időpont: 2020. 08. 09. (vasárnap) 17 óra 30 perc

Helyszín: Lipót, Lipót SE Pékség sportkomplexuma

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.