Újabb Fejér megyei riválissal játszik vasárnap 11 órakor együttesünk.

Következő bajnoki ellenfelünk, a Puskás Akadémia második csapata az előző két mérkőzésén nem kapott gólt: két hete Nagyatádon 2–0-ra győzött, legutóbb pedig gól nélküli döntetlent játszott a Veszprémmel. A felcsútiak régen nyertek már odahaza, utoljára a THSE-Szabadkikötőt verték 2–1-re, azóta kétszer szenvedtek vereséget és egyszer értek el döntetlent.

A PAFC II 13 forduló után 4 győzelemmel és 15 ponttal a 13. helyen áll a tabellán. A felcsútiak holtversenyben a második legkevesebb gólt szerezték a bajnokságban. A 16 találatuk felét Magasföldi József (5) és Liridon Latifi (3) lőtte.

Ellenfelünknél a fiatal Puskás-akadémistákat olyan sokat tapasztalt „harcosok” segítik, mint a 35 esztendős Magasföldi, aki játszott Székesfehérváron, Sopronban, Siófokon, Zalaegerszegen, Pakson és Győrben is, a rutinos támadónak több mint 100 NB I-es mérkőzés van a lábában. Rajta kívül szintén alapember Fodor Marcell; a 32 éves védő 2009-ben a DVSC játékosaként négy Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen is pályára lépett az angol Liverpool, az olasz Fiorentina és az francia Olympique Lyon ellen. A gárda legértékesebb labdarúgója az albán válogatott Liridon Latifi, aki kilenc alkalommal segítette ebben a szezonban felcsútiakat. Az együttes kapusa a 36 éves Molnár Péter, a remek képességű hálóőr a Győri ETO és a Paks játékosaként szintén rendelkezik élvonalbeli rutinnal.

A mieink harmadik Fejér megyei derbijükre készülnek az évadban. Csapatunk a MOL Fehérvár FC II-től 1–0-ra kapott ki otthon, de a múlt héten a rivális Bicskét Zsigmond Bence és Tóth Tibor góljaival 2–0-ra verte. A MOL Magyar Kupa-sorsoláson pedig kiderült, hogy a MOL Fehérvár FC-t fogadja a 7. fordulóban. Együttesünk 13 találkozót követően 13 ponttal a 15. pozíciót foglalja el a tabellán.

A két gárda a 2013/2014-es és a 2014/2015-ös szezonban még a Fejér megyei első osztály küzdelmei során találkozott egymással. Négy összecsapáson klubunk háromszor győzött, s egyszer játszott döntetlent a PAFC II-vel, a gólarány 10–4 a javunkra.

„Örülünk az utóbbi hetekben elért eredményeknek. Ezek a sikerek önbizalmat adhatnak, főleg a következő fontos meccsek előtt. Bármely csapat ellen képesek vagyunk jól szerepelni. A következő fordulókban a közvetlen riválisokkal fogunk játszani, ezeken az összecsapásokon is minél több pontot akarunk gyűjteni. A hétvégi Puskás elleni mérkőzésen nagyon kell majd koncentrálunk, hiszen erős, fiatalos csapattal fogunk találkozni. Ráadásul az ellenfelünket rutinos, jó képességű labdarúgók is segítik. Nehéz mérkőzésre számítok vasárnap” – fogalmazott játékosunk, a korábbi Puskás-akadémista, Király Bence

Érdekesség, hogy csapatunkból Király Bencén kívül Balogh Balázs Bálint, Erdélyi Ádám, Nyári Bence, Koronczi Bence, Kónya Krisztián, Zsigmond Bence és Tóth Tibor hosszabb-rövidebb ideig a Puskás Akadémián nevelkedett.


NB III Nyugati csoport, 14. forduló

Puskás Akadémia FC II. – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő

Időpont: 2020. 10. 18. (vasárnap) 11 óra

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.