Érden kezdi meg szereplését NB III-as csapatunk.

Hosszú út vezetetett idáig, de végre kipróbálhatjuk magunkat a magyar labdarúgás harmadik vonalában. A koronavírus-járvány sok mindent átírt a sportéletben is, a tavaszi szezon berekesztése és lefújása után a szövetség döntésének értelmében a megyei bajnokok lehetőséget kaptak az osztályozó nélküli feljutásra. Számunkra egy percig sem volt kérdés, hogy vállaljuk, mert ezt tűztük ki célul egy éve a csapat elé. Olyan keretet alakítottunk ki tavaly, amely alkalmas lehet a magasabb osztályban való szereplésre. Nyáron sikerült még néhány játékost Gárdonyba csábítani, akikkel kiegészülve vágunk neki a hosszú menetelésnek. Húsz csapat szerepel a Nyugati-csoportban, amely rengeteg meccset jelent a fiúknak. Tisztességgel készültek június 20. óta, sok edzéssel és felkészülési mérkőzéssel vágunk neki a szezonnak. Kiváló, rutinos ellenfelekkel kerülünk szembe, lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk a bennmaradásért. Ehhez kérjük szurkolóink segítségét, jó lenne, ha minél többen tudnának minket biztatni mérkőzéseinken. Szeretnénk, ha minél több információval rendelkeznének a csapatról, ezért egy informatív honlapot indítottunk, valamint a facebookon is igyekszünk friss információval szolgálni szurkolóinknak.


A legfontosabb híreket most csokorba gyűjtve osztom meg mindenkivel:


A keret tagjai:


Kapusok: Erdélyi Ádám, Shener Bálint


Védők: Mód Ádám, Koronczi Bence, Kónya Krisztián, Újvári Ádám, Cziklin Roland, Parádi Erik, Rodenbücher István, Szabó Balázs


Középpályások: Balogh Ádám, Kovács Ádám, Sárközi Norbert, Király Bence, Balogh Balázs, Ribarics Roland, Lak Imre


Csatár: Tóth Tibor, Zsigmond Bence, Balogh Patrik


Szakmai igazgató: Balogh Zsolt


Vezetőedző: Oláh Attila


Kapusedző: Sántha Tibor


Masszőr: Tóth István Attila


Szertáros: Balogh Zsoltné


Csapatunk az NB III-ban ma 17.30 perckor kezdi meg szereplését, Érden.
Hajrá, Gárdony-Agárdi-Gyógyfürdő!


Balogh Balázs,

elnök

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.